Magyar Lettre Internationale • 98. szám 2015 ősz
27.05.2016 09:01PETER JUŠČÁK
…a nezabudni na labute!
… és ne feledd a hattyúkat!
A vagonban a legidősebb egy magas, előkelő, feketehajú lengyel nő volt. Kö- Katalin megörült. Tett néhány tánclépést, kezével intett, mint egy balett-rülötte minden, a tekintete, a mozgása, a taglejtései, a beszéde a nemesi táncosnő, s ezzel váratlan könnyedséget vitt a nők közé. A vagon homályában
méltóság különös és megközelíthetetlen atmoszféráját árasztotta magából. jobb irányba kezdett elmozdulni valami.
Magasból tekintett le a szerencsétlen arcokra, a nők zavart beszédét alig ész- – Ez mind csak színjáték! – jelentette ki. – Nem szabad elhinnetek, hogy
revehető gúnyos mosollyal hallgatta, nem vett részt a vitákban, nem is keve- minden, ami történik, tényleg valóságos. Nem az. És minden játék véget ér
redett közéjük. Ült a maga deszkáján, hallgatagon bámulta a szemben lévő egyszer!
deszkafalat, és közönyösen hallgatta kétségbeesett találgatásaikat. Órákkal A megtámadott dáma megigazgatta kócos haját és szomorúan
később, amikor a nőket már kimerítették a meddő elmélkedések, lakoniku- elmosolyodott:
san megjegyezte: – Igen, ez színjáték…
– Hiábavaló fecsegés. Biztosan Szibériába visznek minket. A magyar nő Irena mellé ült, átkarolta a vállát, mint egy jó barátnő, és
Csönd lett, és nyomban utána mintha verebek közé lőttek volna. Elő- örült, hogy van itt valaki, aki tud magyarul.
ször a lengyel nők csődültek oda köré és kérdésekkel ostromolták, honnan Csak színjáték minden, őrajta a kabát alatt színházi kosztüm van, krém-
tudja ezt, miből következtette ezt ki, miért is vinnék őket Szibériába? Mi ez színű blúz és fekete bő szoknya, a játék folytatódik. Nem érti ezt a darabot,
az esztelenség? de az előfordul, hogy a színész nem érti saját szerepét, előfordul, hogy végig-
Nyugtalanok lettek a szlovákiai nők is, megértették, min civakodnak, és futja színészi pályáját, meghajol a közönség előtt és nem tudja, hogy a megírt
fordítottak a magyaroknak, németeknek, románoknak. A vagonban bábeli szerep minden mélységét sikerült-e érintenie. Sőt, olyan darabok is vannak,
zűrzavar és kiáltozás támadt, a nők egymást túlkiabálva veszekedtek, a sarok- amelyekben hemzsegnek a különleges fordulatok, és évek telnek el, mire
ból sírás hallatszott. A lengyel nő hallgatott, többet nem óhajtott nyilatkoz- a nézők és a színészek előtt is feltárul a cselekmény minden rejtett zuga.
ni. Tinda, aki jól értett németül és lengyelül is, feldühödött. Megragadta a túl Irena feküdt, Katalin pedig mellette ült, simogatta a haját és arról mesélt,
okos nemesasszonyt kabátja gallérjánál fogva, és előre-hátra rángatta, cibálta hogyan vezette őt a színház ebbe az átkozott vonatba. Milyen ártatlanul kez-
a gallért, közben felváltva kiabált németül és lengyelül: dődött minden. A miskolci színház előtt május végén megállt egy kocsi, s egy
– Honnan tudod?! Ki mondta ezt neked?! kedélyes öregúr lépett be nemcsak az épületbe, hanem a színész- és táncos-
A megtámadott hölgy nem próbált meg védekezni. Hagyta, hogy úgy rán- nő Katalinnak az életébe is. Már az ajtóban harsányan éltette a művészeket,
cigálják, mintha vándorlásuknak ő lenne az igazi okozója, és megvárta, míg a színházat, a művészetet, az előadás után pedig nagy lakomát rendezett. Ci-
támadója lenyugszik. A többiek beavatkoztak és a kasub nőt elvonszolták gányokat hívatott, meghívta a megmaradt városi előkelőséget, akik még nem
a sarokba, hogy félreeső helyen tombolja ki magát. Még egy ideig dobogott menekültek el a front elől, és hagyta, hogy körülugrálják a fiatal színésznők.
a lábaival, ütötte ököllel a deszkafalat és siránkozott, nem megyek, nem me- Állítólag az oroszok már a kapuk előtt voltak, de a színházi mulatozás ennek
gyek, nem megyek… a többi utas pedig nyugtatgatta és csitítgatta. Le is nyu- ellenére következő nap is folytatódott. A cigányzenét jó volt hallgatni, jó volt
godott, de már késő volt, a nyugtalanság már szabadjára volt eresztve, meg- táncolni rá és sírni rajta, és a mecénás énekelt, táncba vitte a színésznőket,
telepedett a nők között, és az ismeretlen vidéken velük együtt vándorolt. Egy szórakozott, s egy kicsit sírdogált is. A borral természetesen nem takarékos-
karcsú, magyar nő, akinek hosszú fehér sál volt a nyakában, megpróbálta az kodtak. Isten verte család, kiáltotta, és a cigányok homlokára bankókat ra-
elromlott viszonyokat rendbe hozni. Danutára mutatott és kérte: gasztott, a színésznőknek pedig összehajtogatva szurkálta be a dekoltázsukba.
– Mondja meg neki valaki lengyelül, hogy bocsásson meg ennek az őrült Így ünnepelte méltatlan családja fölötti győzelmét, akik türelmetlenül várták
német nőnek! Kassán a halálát. Mikor már nem bírták kivárni, az ideges örökösök úgy dön-
Irena vállalta ezt magára, lefordította a kérését, és a fehér sálas magyar töttek, hogy felgyorsítják legalább a vagyon áramlását. Mikor István nagypa-
nőnek egyre nagyobb lett a becsülete. pa megtudta, hogy unokaöccsei egy híres szállodától akarják megfosztani
50 – Miféle megbocsátás – felelte a megsértett lengyel nő. – Már el is őt, gyorsan meghiúsította szemtelen terveiket, és a szállodát váratlanul ne-
felejtettem… vetséges összegért eladta! Hirtelen úgy érezte, hogy a halált, amit annyira
a frontvonalat Liptószentmiklós és Poprád között. Miért, kinek a segítségé-
Felszállt egy bricskára, és máris a színházban volt a pénzzel együtt, csak pár vel? A magyarázatot, hogy a lánya kórházban fekszik, és a frontvonalon átkel-
percnyire a gonosz családtól, de mérföldekre becstelen szándékaiktól. ve őt akarta meglátogatni, teljesen nevetségesnek találta. A nő pocakja sem
A vidám öreg megtalálta elveszett méltóságát, s mellette egy újfajta ön- nyomasztotta túlságosan, ellenkezőleg, rámutatott az ujjával és felsóhajtott:
tudat is kezdett éledezni benne. Máris úgy érezte magát, mint egy tábornok – Ez meg itt csak egy figyelemelterelő manőver.
a katonái között, és kiadott egy rendkívül szerencsétlen parancsot. Bármifé- Irenának úgy tűnt, mintha egy másik bolygón találta volna magát, nem
le hátsó szándék nélkül megparancsolta, hogy a színházi kelléktárból hozzák érzett semmit, nem hitt a saját füleinek, és ennyi érzéketlenségtől szédülni
neki ide a szállodai alkalmazott egyenruháját. kezdett a feje. Na és a bizonyítékok?
– Kedveseim, pikoló-egyenruhában kezdtem, s most ahhoz tértem vissza! A szigorú vizsgálótiszt csizmájával belerúgott az ajtóba és egy fiatal kis-
– jelentette ki pohárral a kezében, s már reggeltől újabb pohárköszöntőkre katona behozta Hitler képét. Nézte a vezér dühödt arcát, vizsgálta a képet
adott ki katonai parancsokat. és a képkeretet, nem arról a képről van-e véletlenül szó, amit ő maga vitt fel
Még alig pirkadt, amikor felszállt a bricskára két színésznővel, Katalinnal a padlásra. Ezt nem lehetett egyértelműen megmondani, hiszen a politiku-
és Zsuzsával, meg egy újabb hordó borral. A cigányzenekarnak másik kocsit sok hasonló képeit bármelyik papírboltban be lehetett szerezni, ott voltak ki-
rendelt, és nagy zenebonával indultak útnak. A reggel kellemetlen volt és függesztve minden hivatalban és néhány családnál is. A vizsgálótiszt elvigyo-
hideg, az ügető lovakból pára szállt fel, körülöttük vidámság és pajkosság rodott és megerősítette, hogy a képet az ő házukban találták. Egyéb bizonyí-
mindenütt. Irány Tokaj, adta ki a parancsot István. A mulatozók közül senki tékokra nincs szükség. És még valami: Irena Kalaschová, aki német származá-
sem látott okot az óvatosságra, talán ezért indultak éppen ebbe az irányba, sú, szlovákul és németül is beszél, ért továbbá magyarul, lengyelül, és amint
éppen az ellenkezőbe, mint ami hasznukra lett volna. látjuk, oroszul is. A vizsgálóbizottság előtt tehát minden világos. A végső szót
Alighogy kiértek a városból, orosz járőrök állították meg őket. A remény, pedig a rendkívüli tanács mondja ki.
hogy a vidéki utakon átsurrannak majd, szertefoszlott, a dühös katonák Kémnő a saját házában? Forgott vele a világ. Kezdte megérteni, hogy mi
pedig a szilaj társaság iránt egyáltalán nem voltak megértéssel. Először a bort is történik valójában.
vették el tőlük, s mikor megállapították, hogy igazi, újabb katonák tűntek fel. Az egyik állomáson egész éjjel és egész rákövetkező nap álltak. Reggel
Erővel leráncigálták a bricskáról mindkét színésznőt, s a helyzet kezdett ve- a vonat továbbindult és meghiúsította a visszatérés további reményét. Hama-
szélyes lenni. Az őrjöngő katonák elől az utolsó percben mentette meg őket rosan szülni fog. Mi lesz a gyerekkel? S mi lesz vele? Eszébe jutott a kis imád-
az orosz parancsnok. Géppisztolyával a nyugdíjas szállodatulajdonos egyen- ságoskönyv, csak az maradt egész mostanáig nála. Kitép egy oldalt, ráírja
ruhájára mutatott és valamit ordított. A megrettent mongolok akarva-akarat- a címét és egy kérést, hogy juttassák el az adott címre az üzenetét. Ha esetleg
lan elengedték a két nőt és a magyar hadsereg szállodai egyenruhát öltött valaki megtalálná a levélkét és elküldené… A medzevi, fiatalka Sorgerovának
tábornokára, Istvánra vetették magukat. A cigányokat hazazavarták, az ijedt volt ceruzája, sőt, még kisollója is. Irena az ujját a szájához emelve intette őt
Katalint pedig Zsuzsával együtt felrakták egy teherautóra az összezavarodott hallgatásra, majd elvonult a saját priccsére. Kinyitotta az imádságos könyvet,
István mellé. Csak egy nagy félreértésről van szó, vigasztalták magukat, a té- és egy üres lapra ráírta:
vedés tisztázódik, s őket is hazaengedik, mint a cigányokat a hegedűkkel. Küldjék a következő címre: Johann Kalasch, Karai Jakub utca 3,
A vidék hajnali ködbe burkolózott, a nap szépnek ígérkezett. Emberek, kato- Kézsmárk, Szlovákia. Vonattal visznek minket Oroszországba. Irena
nák, lovak, katonai teherautók, vezényszavak, foglyok, úgy tűnt, mintha úgy Kalaschová.
mozognának ebben a kora reggeli fronti életben, akár egy rossz álomban.
Bezárták őket egy kocsmába. A zsinóros egyenruhás, újdonsült tábornok Kitépte a lapot és a levélkét átdugta a résen. Sose lehet tudni, adná Isten,
megpróbálta elmagyarázni, hogy ruházata a szállodai küldönc kosztümje hogy valaki a sínek mellett járva megtalálja. Sorgerová kért egy másik üres
a színdarabokban, semmi köze a hadsereghez és a harci feladatokhoz. Csak- lapot, azt, amelyik a végén van, súgta. Irena nem habozott és egy kis idő
hogy senki nem értette, mit mond, az orosz felderítők pedig nehezen szaba- múlva már úton is volt a következő üzenet a vonatból Medzevbe. Kezdemé-
dultak attól a képzettől, hogy egy magas rangú tábornokot ejtettek foglyul. nyezésük azonban nem maradhatott titokban a vagonban. A nők körülfogták
A különleges zsákmányt elvezették egy helyiségbe, amely tele volt további Irenát, húzkodták a kezét, kérlelték, papírt és ceruzát követeltek, ők is akar-
foglyokkal. És Katalin? A tábornokot úgy látta utoljára, amint éppen egy te- nak üzenetet küldeni, nekik is otthon van a férjük és a gyerekeik. A köny-
herautó vezetőfülkéjébe taszigálták be. Zsuzsát még aznap este elvitték, ki vecske kicsi volt, kézitáskába való, több üres lapja nem volt, és Irenának nem
tudja, hová. Sokáig remélte, hogy a színjáték, mely váratlanul kaotikussá vált, volt kedve újabb lapokat kitépni. A könyvet a keresztanyjától kapta valamikor
VIDEO félbeszakad, s a főszereplőket kiengedik a színpadról az öltözőbe. Ehelyett régen, rögtön meg is áldatta a tiszteletessel, gondolom, mindenki számára vi-
hosszú hónapokon át érthetetlen kérdésekkel gyötörték kémnői karrierjével lágos, hogy nem szabad kitépni a lapjait.
kapcsolatban, végül pedig elítélték. Fél évvel később már egy vonat vitte, ki A bielski Anna és Maryla lerázhatatlanok voltak, átkarolták Irenát, hallgas-
2009,
tudja, hová, míg ez az idős lengyel nő hanyagul oda nem vetette, hogy bizto- satok ide, otthon maradt a férjünk a gyerekekkel, senki nem tudja, hova let-
22,1855, san Szibériába viszik őket. tünk, hogy adhatunk hírt magunkról? A feszültség és elégedetlenség lármája
töltötte be a vagont, a nők ott tolakodtak körülötte, egyik a másikat túlkiabál-
ACCIDENT Irena tehetetlenül feküdt a vagonban a priccsen, és kétségbeesett szemrehá- va, míg Irena rosszul nem lett. Jelentkezett a gyermek, kopp-kopp, és hányin-
gere lett. Ez annak a jele, hogy valamit nem tesz jól. További lapok kitépését
nyásokkal illette magát makacssága miatt. A disznószemű orosz vizsgálótiszt megtagadta, és a könyvecskét a kabátja alá rejtette. Mi van, ha épp a köny-
ŠTÚR győzelemittas arcot vágott és egyúttal egy kissé titokzatosat is. Dohányzott, vecske miatt fogja rosszabbul érezni magát, mi van, ha a gyerekkel történik
a szájából füstgomolyagokat eregetett, melyek úgy keringtek ívelő homloka valami? Ki fog neki segíteni?
körül, mint vészjósló kígyók, hozzádörgölőztek sötét, sörtés hajához. Nyu- Az ingerült nők nem éreztek Irena könyvecskéje iránt semmilyen tiszte-
godt hangon beszélt, és rendíthetetlenül meg volt győződve a nő bűnösségé- letet, ellenkezőleg, az üzenetek kiküldése fontosabb volt számukra minden
THE ről. A bizonyítékok, állította, egyértelműen ellene vallanak. Először is, átlépte imádságnál. Egymást túlkiabálva veszekedtek, és az egész transzport súlyát
váratlanul Irena vállára helyezték. Mintha éppen ő lehetne a megváltójuk. De hogyan? A vonat időközben egy ritkás erdőcskébe ért be, a vagonban sötét lett, és minden kilométerrel csökkent annak a reménye, hogy a sínek mellett valaki megtalálja a levélkét. A kérések egyre fokozódtak, majd követelőző és tolakodó hangnembe kezdtek átmenni. Az Irenát nyaggató nők azt állították, hogy imádkozni könyv nélkül is lehet, s állítólag vannak az imák közt fonto-sak, de kevésbé fontosak is. Például a könyörgés a jó termésért, minek ne-künk a könyörgés a jó termésért? Vagy a tűz elleni ima, hát van itt valami tűz? Vagy a részegség ellen, hát ez nevetséges. A családunkért, a férjünkért, a gye-rekeinkért kell imádkoznunk, s azért, hogy egészségesek legyünk, és minél hamarabb hazatérjünk. Hagyd meg ezeket az imákat, a többi, kevésbé fontos pedig segítsen rajtunk most.
Katalin odament Irenához, odahajolt hozzá, és megpróbálta túlharsogni a síneken zakatoló kerekeket.– Miről tanakodtok itt? Segíts nekem is. Én miskolci vagyok, ki olvasná el itt magyarul a levélkémet? Írd meg nekem szlovákul vagy lengyelül.
A lengyel nemesasszony, Danuta letelepedett a priccsére. Nem tűnt úgy, mintha a kasub nő támadása kirázta volna belőle az öntudatot, s arcán megint fölényes mosoly volt. Az imádságoskönyv lapjaiért folyó vitába gunyo-ros hangnemben avatkozott be.
– Az imádságok nem segítenek nektek. De talán a papír igen, spórolja-tok vele.
A cinikus megjegyzés fájdalmat okozott Irenának és elsírta magát. Hogy lehet ez a nő ennyire gonosz? Megtörölgette szemeit és körbejáratta tekinte-tét a homályos vagonban. Mindenfelől érezte a vérszomjas elvárást – tépd, tépd, tépd…
– Elmész majd gyónni és megvallod az igazat, meggyónod – nyugtat-ták őt a nők –, de most gyorsan, gyorsan, míg bele nem veszünk az erdők sűrűjébe…
Irena tépte a lapokat, a nők vágyakozva írták levélkéiket, azok meg úgy röpködtek ki a vagon résein, mint túl korán jött fecskék.
Már hetek óta tartott az út. A vonat egy darabig ment, aztán álldogált. Kö-rülöttük ismeretlen vidék, ismeretlen síkság, itt-ott ritkás erdőcskékkel tarkít-va. Minden, ami emberekre emlékeztetett, el volt törve, tönkretéve, elégetve, a fehér hófoltok közül úgy meredtek ki a kémények, mint hatalmas sírkövek. A vagonban is minden undorító és visszataszító volt – a bűzös priccsek, a pad-lón lévő nyílás köré ragadt kosz, az üresen zörgő vizeskannák, a kócos nők, időnkénti siránkozásaik. Egész héten nem volt a vagonban semmi, amit érde-mes lett volna megnézni. Kivéve az egyik reggelt. Irena tekintete egy kenyér-szeletre tévedt, mely a szemben lévő priccs alatt volt. Valaki leejtette, elgurult, kitudja. Ott hevert és szinte kérte, hogy nyúljon utána. De várnia kellett estig. Egész nap szédült az éhségtől, a pocakjában a lábacskák türelmetlenül rug-dostak, s mikor ránézett az ottfelejtett kenyérszeletre, még jobban szédült. Már-már elhatározta magát, hogy egyszerűen felkapja és beszúrja a szájába. Azt azonban a nők észrevennék, ezért inkább úgy döntött, kivárja, míg bees-teledik. Estefelé elment a nyíláshoz, elhúzta a deszkát, leguggolt és elvégezte a szükségét. Visszarakta a deszkát a helyére, útban visszafelé lehajolt és ügye-sen kihúzta a kenyérszeletet a priccs alól.
Reggel a krosnói Szonja sírásban tört ki. Valaki ellopta a kenyerét, amit fél-retett, elrejtette a kendője alá, hogy legyen későbbre is. Undok tolvajok, még a világ végén is meglopják az embert, kesergett. Milyen visszataszító!
Irena sajnálta. Együtt érzett Szonjával, vele együtt szenvedett, bűnbánat-tól vezérelve addig rágta a kendője sarkát, míg szinte teljesen szétszaggatta, de színt nem vallott. Szemrehányást tett magának, letörölte a könnyeit, gon-dolatban a pocaklakóhoz bújt és a belső mozgásokat figyelte. Ha saját magá-nak kellett volna lopnia, biztos nem tette volna meg, de ki miatt gyötrődik? Mindenki látja! Este Szonja imádkozott és hangosan megjegyezte, bárcsak a kenyere hasznára lenne a tolvajnak, bárcsak jót tenne vele, s megtisztítaná a gondolatait a további gonosz tervektől. Az ima alatt Irena a hideg deszka-falhoz bújva sírt, szenvedett amiatt, amit elkövetett, de egyúttal vigasztalta a tudat, hogy Szonja nem haragszik rá, hogy tulajdonképpen már meg is bo-csátott neki.
POLGÁR ANIKÓ FORDÍTÁSA
52
https://epa.oszk.hu/00000/00012/00082/pdf/EPA00012_lettre_2015_98_50-52.pdf
